STAR LIFTKET elektromos láncos emelők

A STAR LIFTKET a ma gyártott elektromos láncos emelők között az egyik leghaladóbb konstrukciójú emelőnek számít. 50 év tapasztalatával rendelkező konstruktőreink a tervezés során elsősorban az alábbi szempontokat tartották szem előtt:

Magas bekapcsolási időtartam, még tropikus időjárási viszonyok között is.
– A korábbi LIFTKET típus külső vonalvezetését követő hűtőbordákkal ellátott, kényszerhűtéses elektromos meghajtómotor tette ezt lehetővé, amelyre a megcsúszó tengelykapcsoló intelligens kialakítása, valamint a kuplung és a fék elhelyezkedése miatt az ezekben a részegységekben fejlődő hő nincs hatással.

Különösen csekély karbantartást igénylő konstrukció, az összes részegység lehető legjobb hozzáférhetőségével és cserélhetőségével, annak érdekében, hogy a biztonságos működés a világ legfélreesőbb pontjain is, ahol szakember sem áll rendelkezésre, biztosított legyen.

– Ezt a konzekvens modulos felépítéssel értük el. A motor, az olajjal töltött és tömített hajtómű, a fék egymástól teljesen függetlenül részegységként cserélhető, és utólagos beállítás nélkül működőképes. Lényegében csak a tengelykapcsoló egység cseréjét követően szükséges annak teherpróbával történő beszabályozása.

Minőségi anyagok és technológiák használata biztosítja az összes alkatrész kiváló minőségét.

– Minőségellenőrző laboratóriumunkban nagy időráfordítást igénylő fárasztásos tesztek igazolták a kiváló minőséget. Az alkatrészek élettartama a FEM szabvány által az összes hajtóműcsoportban előírt követelményt jelentősen felülmúlja.

Növelt biztonság a megcsúszó tengelykapcsolónak a motor és az emelőmű fék közötti elhelyezésével.

– Egy új, szabadalmaztatott tengelykapcsoló rendszer a STAR LIFTKET modellsorozat esetében is alakzáró kötést biztosít a fék és a teher között. Ugyanúgy, mint a LIFTKET emelőknél, itt is következetesen folytatódik biztonsági elvünk: a teher a kuplung meghibásodásakor sem zuhanhat le.

Egyszerű és gyors átalakítás egyről két láncágas kivitelre és fordítva.

– A LIFTKET modellek esetében már elkezdett gondolkodásmód céltudatos folytatásaként ez a művelet egy új, szabadalmaztatott megoldás következtében néhány perc alatt elvégezhető, miközben az új megoldás egyben rendkívüli védelmet is nyújt egy esetleges szerelési hiba ellen.

Modern design, amely egyértelműen azonosíthatóvá teszi a LIFTKET emelőket.

– A LIFTKET formai kialakításának megfelelő fedél- és ház alkatrészek használata.

A STAR LIFTKET elektromos láncos emelő a felhasználóknak a következő előnyöket nyújtja:
  • kis befoglaló méretek
  • csekély saját tömeg
  • egy vagy két emelési sebesség, választhatóan közvetlen, vagy 24 V-os mellékáramkörű vezérlés
  • magas bekapcsolási időtartam
  • függesztőlapos, vagy horgos felfüggesztés
  • kézi, vagy elektromos haladóművek
  • nagyon nagy emelési magasságok is lehetségesek
  • csekély üzemeltetési költség a forradalmi modulos felépítés miatt

A háromfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők jelenleg 125 kg és 6.300 kg közötti teherbírással szállíthatók.

Egyfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők

Az egyfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők a háromfázisú alapválaszték összes előnyével rendelkeznek, de univerzálisan ott is használhatók, ahol háromfázisú elektromos csatlakozás nem áll rendelkezésre.

Az összes egyfázisú hálózatról üzemelő emelő zavartalan működéséhez az energiaellátás teljes hosszában legalább 2,5 mm2 kábel-keresztmetszet szükséges.

Az egyfázisú váltóáramú STAR LIFTKET elektromos láncos emelők 125 kg és 2.000 kg közötti teherbírással, egy emelési sebességes változatban szállíthatók.

A gyártómű telephelye

STAR LIFTKET

STAR LIFTKET elektromos láncos emelők

power LIFTKET

POWER LIFTKET elektromos láncos emelők

Haladóművek

EHF és EEF egycsapos szabadonfutó és elektromos haladóművek

Akik már a LIFTKET termékeit választották

Teljesség igénye nélkül.

Vegye fel velünk a kapcsolatot

10 + 3 =

1038 Budapest, Templom u 60.

Cégadatok

Cégjegyzékszám

01-09-174880

Adószám

24393638-2-41

EU-adószám

HU24393638

Bankszámla HUF

MKB Bank Zrt. 10300002-10599824-49020016

Bankszámla EUR

MKB Bank Zrt. 10300002-10599824-48820019